2016. március 17., csütörtök

Rántott hal salátákkal, köretekkel II.

Kevés halat eszünk mi magyarok, pedig egészséges, olvassuk ezt különböző statisztikákban. Ráadásul, az éves hal fogyasztásunk negyedét karácsonykor egy nap alatt esszük meg. Ebből is az látszik, hogy év közben nem jellemző a halfogyasztásunk. Hál' istennek mi szeretjük a halat, heti rendszerességgel fogyasztjuk. Kényelmi szempontok alapján leggyakrabban gyorsfagyasztott tengeri halat, ritkábban friss halat készítünk. Az alábbiakban panírozott tengeri hallal készített ételek leírásából  készítettem egy csokorra valót, ahogy azt korábbiakban már megtettem és ahogy ott ígértem,  az alábbiakban folytatom  rántott halas ételeink ismertetését.

Panírozott alaszkai tőkehal filé

Rántott hal hamis majonézes zöldborsóval


Elkészítési idő: 30 perc
Hozzávalók: 4 adag

80 dkg panírozott tengeri hal, fagyasztott
50 dkg zöldborsó (lehet fagyasztott is)
1 csomó újhagyma
2 pohár tejföl
2 tojás sárgája
1 ek citromlé
1 tk mustár
1 tk méz
0.5 dl száraz fehér bor
őrölt fehér bors


A halat fagyosan, bő, forró olajban kisütöm, majd papírtörlőre szedem.
A zöldborsót enyhén sós ízben megfőzöm, majd lecsepegtetem és kihűtöm.
A tejfölt elkeverem a tojás sárgával, citromlével, mustárral, mézzel, borral, borssal és sóval.
Az újhagymát zöldjével együtt borsónyi nagyságúra vágom és a zöldborsóval együtt a szószba forgatom.
Fogyasztásig hűtőbe tartom.

- o - O - o -

Rántott hal párolt zöldségekkel


Elkészítési idő: 30 perc
Hozzávalók: 4 adag

50 dkg panírozott halrudak, fagyasztott
2 db sárgarépa
1 db póréhagyma
50 dkg gomba
2 dkg vaj
őrölt bors







A halat fagyosan, bő, forró olajban kisütöm, majd papírtörlőre szedem.
A zöldségeket megtisztítom, felszeletelem, majd egy serpenyőben hevített vajra dobom, sózom, borsozom és fedő alatt puhára párolom.


- o - O - o -

Rántott tengeri hal fűszeres krumplival és salátával


Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók: 6 adag

80 dkg panírozott tengeri hal, fagyasztott
1 kg krumpli
fokhagymapor
medvehagyma

Salátához:
1 db jégsaláta
1 db közepes cukkini
2 db sörretek
1 db paprika
1 db csemegekukorica konzerv
1/2 db citrom leve
1-2 ek balzsamecet krém
1-2 ek juharszirup, vagy méz
2-3 ek mogyoró olaj

A halat fagyosan, bő, forró olajban kisütöm, majd papírtörlőre szedem.
A krumplit, lehetőleg egyforma, tojás nagyságú darabokat, héjában megfőzöm, majd megpucolom és bő, forró olajban arany színűre sütöm. Az olajból kivéve megszórom sóval fokhagymaporral és apróra vágott medvehagymával.
A salátához a cukkinit hosszában négybe vágom és vékonyan felszeletelem.
A retket ugyan így negyedelem és szeletelem, a paprikát és salátát vékony csíkokra vágom.
Az egészet egy salátás tálban összekeverem, meglocsolom a citromlével, juharsziruppal, balzsamecet krémmel, mogyoró olajjal és az egészet jól átforgatom, majd fogyasztásig hűtőbe teszem.


- o - O - o -

Rántott tengeri hal zöld rizzsel


Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók: 6 adag

80 dkg panírozott tengeri hal, fagyasztott
1 bögre rizs
40 dkg kelbimbó
40 dkg brokkoli
5 dkg vaj
2 gerezd fokhagyma
1 tk majoranna
1 tk őrölt kömény
őrölt bors



A halat fagyosan, bő, forró olajban kisütöm, majd papírtörlőre szedem.
A kelbimbót megtisztítom, a brokkolit rózsáira szedem. Vizet melegítek, a rizs térfogatának 2,5-szeres mennyiségét. Enyhén megsózom, a megpucolt fokhagymát, majorannát és köményt egy vászon zacskóba, vagy teatojásba teszem és a vízbe eresztem. A forrásban lévő vízbe teszem a brokkolit, kelbimbót és puhára főzöm. Ha kész leszűröm, úgy hogy a főző vizet felfogom, evvel fogom felönteni a rizst.
A rizst a fele vajon megfuttatom, majd felöntöm 2 bögre forró zöldség főző vízzel, sózom, borsozom és kis tűzön, fedő alatt puhára párolom. Az elején többször megkeverem.
A megfőtt és lecsöpögtetett zöldségeket a maradék vajon 1-2 percig pirítom, majd óvatosan hozzá keverem a rizst.


- o - O - o -

Rántott tengeri halfilé zöldséges rizzsel


Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók: 6 adag

80 dkg panírozott tengeri hal, fagyasztott
1 bögre rizs
2 db sárgarépa
1 db fehérrépa
1/2 db zeller
3 dkg vaj
2 gerezd fokhagyma
1 db vöröshagyma
őrölt bors




A halat fagyosan, bő, forró olajban kisütöm, majd papírtörlőre szedem.
A kockára vágott vöröshagymát egy kuktában a vajon megdinsztelem, hozzáadom a zúzott fokhagymát, a megtisztított es felaprított zöldségeket.
Pár percnyi pirítás után hozzáadom a rizst és állandó keverés mellett még 5 percig együtt pirítom.
Felöntöm dupla mennyiségű (2 bögre) forró vízzel, sózom, borsozom, lefedem a kukta tetejét és az első fütyülésig tüzelek alatta, majd elzárom a tüzet és megvárom még önmagától elengedi a gőzt. Mire ez megtörténik, megpuhul a rizs és a benne lévő zöldség is.


- o - O - o -

Rántott tengeri hal tartármártással


Elkészítési idő: 25 perc
Hozzávalók: 6 adag

80 dkg panírozott tengeri hal, fagyasztott
Mártáshoz:
2 dl házi majonéz
2 dl tejföl
1dl száraz fehér bor
1 ek mustár
1 ek porcukor
1 tk Worcester szósz (elhagyható)
0.5 db citrom leve
1 kávéskanál őrölt fehérbors


A hozzávalókat elkeverem, és kóstolás után ízlés szerint sózom, ízesítem még cukorral, citromlével, borssal vagy mustárral.
Végszükség esetén bolti majonézzel is elkészíthető, de az ízeiben meg sem közelíti az otthon készített majonézt. Nem beszélve a nem kívánatos adalékokról.
A halat fagyosan, bő, forró olajban kisütöm, majd papírtörlőre szedem.
Párolt rizzsel tálalom.


- o - O - o -

A legvégén pedig lássuk a főszereplőt, fagyasztott termékből ezt a fajtát szoktam vásárolni. Panírozott alaszkai tőkehal filé, kis és nagy áruházakban egyaránt kapható, elfogadható áron.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése