2015. január 16., péntek

Tengeri halfilé sütőtökkel brokkolival és póréhagymával


Elkészítési idő: 70 perc
Hozzávalók: 4 adag

50 dkg tengeri halfilé (tőkehal)
30 dkg brokkoli
30 dkg sütőtök
1 db póréhagyma
4 ek olívaolaj
3 dl főzőtejszín
1 kávéskanál kakukkfű
2 tk halas fűszerkeverék
ízlés szerint frissen őrölt bors
ízlés szerint só

A fagyasztott tőkehalat kiolvasztom, a nedvességet papírtörlővel felitatom és felkockázom, a póréhagymát karikára, a sütőtököt meghámozom felkockázom, a brokkolit rózsáira szedem a nagyobbakat felezem.
Olajjal meglocsolom a tepsi alját és beleteszem a sütőtököt és megszórom kakukkfűvel.
Erre rakom a halat, megszórom 1 tk fűszerkeverékkel, kevés frissen őrölt borssal, majd folytatom a sütőtökkel és a póréhagymával.
A tetejét kissé elrendezem, rászórom a maradék fűszerkeveréket, meglocsolom a tejszínnel. Ízlés szerint sózom.
Sütőben, 200 fokon, 50 perc alatt, készre sütöm.
Párolt rizzsel, vagy önálló ételként tálalom.

A halas fűszerkeverék helyettesíthető, összeállítható gyömbér, kurkuma, curry, koriander, bors, citrombors, római kömény és rozmaring azonos arányú keverékéből. Természetesen nem főben járó bűn, ha egy-két fűszer kimarad.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése